24 órás Egészségügyi Centrum
Tel: 46/506-678
Kapcsolattartó: Tóth József, kuratóriumi elnök
Orvos: Dr. Hajnal Cristina
Vezetőápoló: Varga-Rozman Angéla
- 1995-ben az Orvosi Rendelő megnyitásával kezdtük meg szolgáltatásainkat.
- A hajléktalanok egészségi állapota, a hajléktalan létformában töltött idővel arányosan épül le. Ezt a folyamatot próbáltuk az ingyenes orvosi alapellátással megakadályozni, illetve vissza fordítani.
- Munkánk során szembesültünk azzal a ténnyel, hogy az utcáról kórházba kerülő gondozottak, a kórházi kezelést követően, utógondozási lehetőség nélkül visszakerülnek az utcára, ahol a további gyógyulásuk nem biztosítható.
- Az Egészségügyi Centrum 24 órás, területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosi ellátást, és annak részeként munkanapokon napi 8 órában területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosi ellátást biztosít.
- A korszerűen felszerelt Egészségügyi Centrumban rendelkezésre áll 18 fő számára egy 6 ágyas, egy 3 ágyas egy 2 ágyas betegszoba, valamint egy 3 ágyas megfigyelőszoba és 2×2 férőhelyes izolációs konténerszoba, mely fertőző betegek elkülönítésére szolgál teljesen elzárva a többi betegtől és lakóktól.
Ellátásra jogosultak:
- akik éjszakáikat Miskolc város területén nem lakás céljára szolgáló helyiségekben töltik és bejelentett lakóhellyel nem rendelkeznek.
- azon hajléktalan személyek, akik bejelentett lakóhelye Miskolc város közterülete,
- utcai gondozó szolgálatok, nappali melegedők regisztrált ügyfelei
- azon hajléktalanok, akik betegségük miatt hajléktalanellátó intézmények keretei között nem elláthatóak
- A betegek kórházból való átvételét megelőzően a „szolgálati út” betartásáról nem tudunk eltekinteni (telefonos egyeztetés, kórrajz kivonat, betegvizit).
A szolgáltatás tárgyi – szakmai – személyi feltételrendszere alapján nem láthatóak el azok, akik ápolása és gyógyítása csakis fekvőbeteg ellátó rendszerben valósulhat meg, tehát akik folyamatos ápolásra és szakorvosi kezelésre szorulnak, járásképtelenek valamint alapvető önellátásra képtelenek.
Az alapellátás területei:
- a beteg vizsgálata
- elsősegélynyújtás
- a beteg ingyenes gyógyszerrel való ellátása szakmailag indokolt mennyiségben
- életmód tanácsadás
- szükség esetén szakorvosi vagy fekvőbeteg gyógyintézeti vizsgálatra, gyógykezelésre utalás
- szükség esetén felvétel a betegszobába
- járványügyi bejelentés
- szükség esetén fertőtlenítés és a fizikai gondozás érdekében a megfelelő helyre irányítás
Fertőtlenítő állomás:
Fertőtlenítő állomásunk 2012. októberétől működik. A hajléktalanokat ellátó intézmények által beküldött, utcáról beszállított betegszobai, kórházi elhelyezés előtt álló személyek fertőtlenítését végzi napi 24 órában.
A ruhatetű, a fejtetű, a lapostetű és a rühesség közegészségügyi kockázatot jelent, mely kockázat a fertőtlenítő fürdetéssel csökkenthető.
A koronavírus megjelenésével intézményünk fertőtlenítő állomása továbbra is ellátta, illetve ellátja a fertőtlenítő fürdetésre szoruló hajléktalanokat az infekciókontroll és a vírusfertőzés megelőzésére vonatkozó eljárásrend szigorú betartása mellett (hőmérséklet mérés, rizikó szűrés, védőeszközök használata).
Mozgó Orvosi Szolgálat
Mozgó orvosi szolgálatunk 2006-tól működik, munkanapokon 8 órától 12 óráig. Mozgó orvosi szolgálat keretében az utcai szociális munkásokkal együttműködve ellátást nyújt és szükség esetén ellátó helyre szállítja a közterületen tartózkodó egészségügyi ellátásra szoruló hajléktalanokat.
A Miskolc város közigazgatási területén lévő hajléktalan ellátó intézmények számára, felkérésre szükség szerint a felkérő intézmény aktív közreműködésével látja el a célcsoportot.
A koronavírus megjelenésével kapcsolatban a bentlakásos intézményekre vonatkozó korlátozó intézkedések miatt a mozgó orvosi szolgálat rendszere változhat.